HTML

Fantasy Basketball Liga

4 draftos fantasy kosárlabda játék, kizárólag a legjobbaknak.

Amit tudni érdemes

Sérült játékosok

fanball.blog.hu

Mondjad csak

45 FBL - Excel

fanbbal.blog.hu

Heti vezér: Rose nőnapra

2012.03.05. 15:31 hulk

A kisemberek közül a táncolni nem, viszont kosarazni annál inkább szerető Derrick Rose volt a legjobb. Brandon Jennings nem adta könnyen magát, sőt több passzt adott és lepattanót szerzett, csak ugye van még egy harmadik tétel is az egyenletben, abban pedig nem voltak egy súlycsoportban.

A két csere csatáját Westbrook még úgy is simán abszolválta, hogy csupán három mérkőzésen lépet pályára az elmúlt héten. A képet pedig küldöm sok szeretettel a bocik figyelmes és körültekintő tulajának.

Dávid legyőzte Góliátot, amihez nagyon kellett a darazsak szokásos balszerencséje és Kevin Love egy mérkőzése pihentetése. Így, nemhogy heti vezérség nem lett belőle, de még a dobogóról is lecsúszott a bajnokság sereghajtója. Míg David Lee szinte mágnesként vonzotta a lepattanókat, aminek hála a nagypapik már az összetett első helyért harcolnak.

Két pont, ennyi döntött csupán a sacramentoi dobógépek között, akik nem túlságosan erőltették meg magukat és messze elmaradtak a korábbi hetekben mutatott formájuktól. Így a kalózok ugyan még vezetik a ligát, de már csak 10 egység maradt a nem is olyan régen még igen csak tetemes előnyből.

 

2 komment

Címkék: fantasy sport fantasy game heti vezér fantasy basketball 45fbl

A bejegyzés trackback címe:

https://fanbball.blog.hu/api/trackback/id/tr384291458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qczee 2012.03.06. 15:58:46

Kicsit szoros lett a mezőny... :D :D :D

hulk 2012.03.06. 16:06:11

sajnos, :D :D :D, mert ami jó a bajnokságnak, de még mennyire, az most nekem nem igazán. persze nálam még csak most jönnek a legnagyobbak.
süti beállítások módosítása