A múlt héten egy dolog biztosan kiderült, a lóhere tényleg szerencsét hoz, a lila szín meg nem. Kobe Bryant egészségével kapcsolatos megállapításom sajnos helyén való volt, hiszen a négyből csak két mérkőzést abszolvált. Némi gyógyír, hogy legalább a párharcot nem bukták a kalózok, de az újabb mínusz 100 pont elvesztése, már soknak látszik.
Persze nem ő volt az egyedüli, hiszen a patkányok, alig érték utol az élmezőnyt, megint rossz csónakba szálltak, most éppen Carmelo Anhonyval, akinek kerek nullás produkciója megdönthetetlennek tűnik, mondjuk az ellenfélnél Thompson sem élete formájában játszott, ha egyáltalán pályán volt.
A zöld fehérek irányítójának remek teljesítménye, az ötödikről a második helyre repítette a CyTátos csapatát, míg a forduló rangadóján, a listavezető bocik egy igazi bikával hozta a végső helyezések szempontjából is nagyon fontos pontokat.
Mondjad csak