HTML

Fantasy Basketball Liga

4 draftos fantasy kosárlabda játék, kizárólag a legjobbaknak.

Amit tudni érdemes

Sérült játékosok

fanball.blog.hu

Mondjad csak

45 FBL - Excel

fanbbal.blog.hu

11-I/2. forduló mérkőzései

2010.11.02. 08:19 hulk

Év elején, még sokan lelkesek, minden nap elkészítik a házit, alaposan felkészülnek a következő napi órákra, nem meglepő tehát, hogy a második héten is lesz egy eminens csapatunk. Az öt mérkőzéses portlandiaktól, így lett most benevezve szinte a teljes kezdő garnitúra.

Közülük a Nagypapik csapatának első körösét, Brandon Royt kell kezdésként megemlíteni, akinek Kanada és a darazsak reménysége nem okozhat komoly problémát. A mindig nagy presztízst jelentő házi mérkőzésen, a Kalózok magas emberével szemben a kötelező győzelem az elvárás, na meg a dobogó és a felzárkózás.

Viszont a plusz mérkőzésszám ellenére, az éppen egészséges kacsa Cambynél, már rezeghet a léc, a szezont bombaformában kezdő patkány Rondoval szemben.

A világégés elkerülése érdekében, mind Kobenak, mind pedig Superman Howardnak, még ezen az erősen közepes fokozaton is hozni kell a maguk csatáját. Bár, könnyen lehet, hogy a Pool és a Hősök tulajdonosai ennél jóval merészebb álmokat dédelgetnek fiaikkal szemben.

22 komment

Címkék: fantasy sport fantasy basketball

A bejegyzés trackback címe:

https://fanbball.blog.hu/api/trackback/id/tr832412793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hulk 2010.11.03. 10:48:46

Akkor Howard cserélve lesz?

DaniLajos 2010.11.03. 12:33:55

Utólag pótolják majd a meccset, úgyhogy szerintem - csakúgy, mint yahoo-n - akkor legyen módosítva a végeredmény, mikor lejátsszák ezt.

hulk 2010.11.03. 13:45:50

A yahoon, nem ahhoz a héthez számolják, amikor majd lejátsszák? Korábban amikor hóvihar volt valahol, úgy emlékszem ez történt.

Meg az is számít, hogy mikor akarják, tudják pótolni, hiszen mi 5 hét után újra draftolunk, ha addig megtörténik még rendben van, de utána már nem. Véleményes.

sammydavis 2010.11.03. 21:11:26

De, a yahoo-n utólag beszámolják az eredeti időponthoz a halasztott meccset. Ha ezt mi is meg tudjuk oldani, akkor köszi, de nem cserélek.

caminoi 2010.11.04. 09:49:46

én azt mondom, h a következő draftig változtassunk az eredményen, ha azután pótolják a meccset akkor már nehezebb lenne ezt kezelni (teszem-aszt draftsorrend utólag nem változhat)

hulk 2010.11.04. 10:32:30

így van, erről beszélek én is, csak a következő draftig lehet,ilyen elmaradt meccset visszamenőleg elkönyvelni, utána már nem. ha addig lejátsszák, akkor rendben, ha nem, akkor cami is kitanulta a vudu mesterséget.

DaniLajos 2010.11.04. 12:03:35

Mi lenne, ha mindenképpen módosítanánk az eredményen amikor lejátsszák, de a draft sorrendje nem változna (mivel már lezajlik)?

hulk 2010.11.04. 12:26:47

és akkor visszamenőlegesen az összes táblázatot, listát módosítani, ha mondjuk 3 hónap múlva pótolják, na az szép feladat

DaniLajos 2010.11.04. 16:53:12

nem én kezelem ezt a részét:D

Nincs jobb ötletem. Vagy akkor elvesszen a meccse Howardnak?

caminoi 2010.11.04. 19:05:04

6. hét végén draftolunk legközelebb, addig meg simán bepótolhatják. De ha mégse akkor meg hónapok múlva is legyen ott az eredmény mellett, h "nem hivatalos"?

qczee 2010.11.04. 19:15:39

Sammy-nél van Howard és ti vitatkoztok mi legyen a meccsével:D Szerintem vagy csere vagy így hagyjuk és a következő draftig ha be van pótolva akkor hozzá tudja még adni hulk szerintem ha meg nincs akkor egy meccs ugrott.

caminoi 2010.11.04. 19:16:07

egyébként nincs bajom Sammy-vel, csak nem akarom, h annyi munka kárba vesszen :D

hulk 2010.11.05. 08:57:17

qczee: nincs itt vita, csak ez a mérkőzés elmaradás nem volt eddig szabályozva, így ki kellett találnunk, hogy a játék lebonyolításával összhangban hogyan is működhet.

1, a játékos azonnali csere lehetősége, úgy mint a sérüléses csere esetében
2, nem cserél, de ha a soron következő draft napjáig pótolják a mérkőzést, akkor utólag is figyelembe tudjuk venni a játékos eredményét, utána már nem

Röviden most ennyi, majd holnap részletesen beírom a szabálykönyvbe.

Aldridge gyerek meg szépen halad a ...

sammydavis 2010.11.06. 20:21:37

Köszi skacok, ez így teljesen korrekt, no problem.

Amúgy ha kicsit gyakrabban fel tudnék ide jönni, azt írtam volna korábban is, hogy esetleg az is megoldható, hogy az eheti bónuszpontokat (a helyezésekért) ha nem osztjuk ki, és csak a pótlómeccs után számoljuk ki őket, akkor egyáltalán nincs pluszmunka visszamenőleg. De amit leírtatok, az teljesen jó, úgyis az a lényeg, hogy a köv. draftra meglegyen a meccs, mert az ottani sorrendet befolyásolhatja.

Hulk, Aldridge hova halad egészen pontosan? ;)

sammydavis 2010.11.06. 20:22:54

Egyébként azon kezdtem agyalni, hogy ugyanezt a ligát meg lehetne csinálni PTS+REB+AST helyett 3PTM+STL+BLK kombóval is, az is izgi lenne (JRich mekkora ász lenne a mostani hetével! Meg persze JoshSmith is...)! :P

sammydavis 2010.11.06. 20:24:07

Ja, és tök offtopic, de beszéltem Janival, a fantasy fórumot megpróbálja visszahozni vhogy, és ha minden jól megy, esetleg azt is meg tudjuk oldani, hogy egy az egyben átkerüljön más oldalra. De ez még messze nem tuti...!!

sammydavis 2010.11.06. 20:24:48

@caminoi: "egyébként nincs bajom Sammy-vel"...

Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! ;)

hulk 2010.11.07. 09:04:24

sammy: bla,bla,bla ... a dobogóra

tuti, hogy rudy gyerek negyedik körösként (!!!) csinált 156 pontocskát? 31 pont kell, hogy megelőzzem, háromszor számoltam újra. a darazsak meg ...

qczee 2010.11.07. 12:11:21

@hulk: Rudy jó fiú ;) :D
hornet meg Kleizát akarja érte adni keeperben :D

hulk 2010.11.07. 14:03:46

@qczee: kicsit sem akar lenyúlni, á,

egyébként, amilyen szerencsém van, rudy pont caminál van a sima ligában, ezzel be is húzza a párharcunkat.

sammydavis 2010.11.08. 13:07:07

Hoi!

Nálam nem nagy meglepetés, hogy a hátralevő pasasok közül Ellis lesz a heti Hős.
Will Bynum lesérülhetne megint... :D

Köszi,
üdv,
Sammy

caminoi 2010.11.08. 14:22:28

Ridnour is kihagyhatná ezt a hetet...
süti beállítások módosítása