HTML

Fantasy Basketball Liga

4 draftos fantasy kosárlabda játék, kizárólag a legjobbaknak.

Amit tudni érdemes

Sérült játékosok

fanball.blog.hu

Mondjad csak

45 FBL - Excel

fanbbal.blog.hu

Heti vezér: James doktor

2012.04.23. 15:36 hulk

Micsoda bolondokháza volt ez, ahol Lebron James a megint szenzációs befejező kört produkáló darazsak képviseletében nem hagyott kétséget, hogy az alapszakaszban mindig lehet rá számítani.

Nem úgy Wadere, akinek már mindene fáj és mintha a fejében sem mennének rendben a dolgok, ami most a nyagypapiknak jött nagyon rosszkor. Mivel cami már korábban elhasználta mindkét cserelehetőségét, sok mindent nem tehetett ellene, így maradt az összetett dobogó alsó foka.

A német ugyan mindent megpróbált és az egész hetet csúcsformában játszotta végig, de a mérkőzés hátrányt nem tudta eltüntetni. A miskolciak ezzel a remek Dirk Nowtizki teljesítménnyel megszerezték a második helyet.

Amikor már veszni látszott az egész megtörtént a csoda, amit a kalózok köszöntek szépen és rendkívül szoros befutóban végül megvédték bajnoki címüket. Milyen egyszerű ezt leírni, pedig mennyi minden történt még itt az utolsó héten is, hiszen a záró játéknap előtt is javában ment a számolgatás.

Mert a papírforma annak ellenére nem a címvédés mellett szólt, hogy a kalózok szinte az egész szezont végig vezették. Wade és Kobe sérülése, na meg pihenése, Lowry teljesen felesleges visszatérése, Turner padoztatása, Duncan hét végi szabadsága is kellett Tony Parkernek a végső sikerhez. Az árulókat megbüntettük, a harcosokat megjutalmazzuk, most már indulhat a győzelmi parádé a kikötőben.

Ez volt a harmadik szezon, remélem jól szórakoztatok, köszönet minden tulajdonosnak a játékért.

3 komment

Címkék: nba fantasy sport lebron james heti vezér fantasy basketball 45fbl

A bejegyzés trackback címe:

https://fanbball.blog.hu/api/trackback/id/tr554468624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

caminoi 2012.04.23. 23:45:57

Gratulálok! Kiszámíthatatlan egy év volt, sokat ér a bajnoki cím! ;)

qczee 2012.04.24. 03:07:34

Gratulálok! Jó szezon volt! Ha Lowry nem tér vissza még én is odaérhettem volna pedig milyen rosszul indult az idény :D Kösz mindent jövőre találkozunk!

hulk 2012.04.24. 15:41:54

Köszönöm srácok, fantasy szempontból ez a szezon valóban az eddigi legkeményebb volt.
Az a szép az egészben, hogy Ti is nyerhettetek volna, sőt inkább nektek állt a zászló, de végül nekem sikerült. Jöhet a triplázás.
süti beállítások módosítása