Fél távnál vagyunk, ami azt jelenti, hogy vasárnap este a szokott helyen és időpontban következik a harmadik draft. (2011.01.16. vasárnap, 21.00)
Voltak nagy feltámadók a második körben, mint az utolsó helyről, egy igazán remek drafttal egészen a negyedik pozícióig felkapaszkodó BociNr1 és a ZsiványNagypapik is elmozdult végre a hátsó régióból.
Ellenben a címvédő Hősök csapata a dobogóról egészen a hetedik helyig csúszott vissza, ami nem meglepő, hiszen sammy legjobb eredménye a mostani 170 egység volt. Míg a dobogón annyi változás történt, hogy a rettegett kalózokat, most már két újonc követi.
Ezek a példák is mutatják, hogy mennyire kiegyenlített a mezőny és messze, nagyon messze még vége.
Remélem vasárnap este, megint szolgáltok egy kellemes ajándékkal, mondjuk James király személyében és egészen az első kör végig bent hadjátok.
Fontos, hogy az all-star gála hetében (2011.02.14.-02.20.) a sok hirtelen sérülés és a kevés mérkőzés miatt szünetet tartunk, erre tessék odafigyelni a drafton.
Mondjad csak