A nyitó körben még négy hét kellett ahhoz, hogy a legkeményebb legények összecsapjanak, míg a második felvonásban, erre már az első héten sor kerül. Persze, mondhatjuk, hogy gyáva fantasy harcosnak nincsen sikere, de a vakmerő tulajdonosnak meg elég pontja.
Talán a ligát vezető, de jó ezt leírni, kalózoknak is jobb lett volna elkerülni ezt a gyilkos hetet és Kevin Durant, ahol Gordon és Stuckey a legkisebb név, míg a többiek csupa csúcsformában lévő szupersztár. Jósolni nem fogok, szurkolni és lepattanókat rabolni annál inkább. Szoros lesz, nagyon szoros.
Mondjad csak