Az elképesztő szezon csúcsot jelentő éjszaka után, már nem volt kérdés, hogy a tornyok csatájából David Lee kerül ki győztesen. Fontos diadal ez a hősök számára, hiszen ezzel felértek a liga első helyére is, mikor ha nem az utolsó forduló előtt.
A múlt heti nullázás utána a darazsaknak Tim Duncan szállította a holtversenyes második helyet, míg a harmadikon, a kevesebb dobott pont miatt, Los Angeles sötétebbik felén pattanozó Chris Kaman végzett. Ami egyúttal, a Kalózoknak az összetett tabela harmadik helyét jelenti. Igen, a vizek rettegett harcosai, immár a dobogón vannak.
Amare Stoudimire visszafogott teljesítmény a párharc megnyeréséhez ugyan elég volt, köszönhetően Butler szerencsétlenkedésének, de ez könnyen a bajnoki címébe kerülhet. Egy hét van már csak hátra és még semmi sem dölt el. And the winner is ...
Mondjad csak