Talán majd most, mondhatják a darazsak és a patkányok, hiszen két, az előző körben csalódást okozó all-start küldtek harcba egymás ellen. Persze, ezt inkább tettem volna kettesnek és így van ez a másik sláger összecsapás esetében is, ahol Boozer, a Bullets, akarom mondani Wizrads magas emberével csap össze. Rangadó lesz ez, hiszen a liga negyedik és a nemrég még vezető, de az utóbbi két hétben egészen az ötödik helyig visszacsúszó gárda csap itt össze.
Már nem ennyire egyértelmű a helyzet a listavezető és a lelkileg alaposan próbára tett kalózok párharcában. Míg, a két porcelán játékos csatájában, talán újra érvényesül sammy mágiája és Pau Gasol sérülésének köszönhetően, a nagyon utált Bynum megint év eleji formáját hozza majd.
Mondjad csak