Ez az írás egy kalóz mezben feszítő torontói játékosról kellene, hogy szóljon, mert minden, de minden mellette szólt. Viszont elég volt egy döbbenetesen rossz este és Bosh, az én büszke egyes pickem, már csak a hátát nézhette az elképesztő formába lendült apró harcosnak. A párharcot persze hoztuk, a mérkőzést kihagyó és alaposan visszavett JO-al szemben, de ez így is kevés.
Pedig, első látásra, még talán azt is megkérdőjeleznénk, hogy Monta Ellis egyáltalán képes-e a labdát eldobni a gyűrűig, erre tessék, a harmadik kör legvégén választva, micsoda hetet produkált. Ezzel a nagyon értékes plusz pontokkal egészen a dobogó tetejére repítve a CyTátos csapatát.
A többiek, pedig hozták a kötelezőt, de semmi több. Az pedig jól látszik, hogy ezzel legfeljebb a heti dobogó aljára lehet odaérni, ami most Lee tábornoknak sikerült.
Mondjad csak